Kellemetlen érzés volt a könyvtár meleg, száraz épülete után a sárban és az esőben bandukolni. Leginkább ahhoz hasonlítanám, mint mikor az álmaid barátságos világából visszaránt a rideg valóságba.
Már sötétedett. Novemberben mindig sötétben indulok el otthonról reggel, és érkezek meg haza este, de nem bántam igazán, mert szerettem az évnek ezen időszakát. Mindig jobban illettek a hangulatomhoz a szürke őszi napok, mint a forró nyár. A világon kevés dolgot utáltam a nyárnál jobban. Valaki oldalba bökött, végleg kiszakítva a gondolatmenetemből.
- Min merengsz? – kérdezte Alison, megállva a zebránál. Szemeit rám meresztette, közben a szőke hajában lévő egyetlen rózsaszín tincset csavargatta az ujjaival.
- Az időjáráson – válaszoltam. Nagy valószínűséggel nem ezt várta, mert furcsán nézett rám, de végül nem szólt semmit, csak átkelt mellettem az úton, mikor már nem jöttek az autók.
- Ugye tudod, hogy nagyon fogsz hiányozni? – szólalt meg pár perccel az előző kérdés után.
- Igen, tudom. Te is nekem. De beszélünk majd. Ha nem is minden nap, de egy héten legalább kétszer.
Alit nagyon rosszul érintette, hogy elutazok. Szerettem volna magammal vinni, de nem lehetett. A zenekarom és én felkérést kaptunk egy híres punk bandától, az All Time Low-tól egy közös turnéra, amire már csak azért sem mondhattunk nemet, mert a bátyám, aki a zenekar dobosa, és én már jó ideje a rajongóik vagyunk. Egyébként gondolkodás nélkül mind belementünk, egyből aláírtuk a szerződést. Holnap utazunk Baltimore-ba, az ATL megalakulásának helyszínére, ami egyben a turné első állomása is.
Megálltunk. Alisonék háza elé értünk, ami egyet jelentett a búcsúzkodással. Nem igazán tudtam, mit mondjak, csak álltam ott, mint akinek elvitte a cica a nyelvét. Láttam, hogy barátnőm sem igazán találja a szavakat, mert egyszer csak hirtelen a nyakamba borult, erős szorítással magához ölelve.
- Vigyázz magadra, Elsa! – Behunytam a szemem, és válaszul viszonoztam az ölelését.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése